TENISZ KLUB

Tenisz klub

RÓLUNK – MÚLT, JELEN, JÖVŐ

Egyes forrásmunkák szerint 1946-ig nyúlik vissza a múlt – az ország legjobbjai közé tartozó MÁVAUT férficsapatáig –, mások 1950-re teszik az alakulást, amikor a Vasúti Főosztály megalakította szakosztályát.

Nem sokkal ezt követően, 1957-ben a Vasútépítő Lokomotív (Köves Kálmán irányításával) és a Vasúti Főosztály (dr. Szepesvári Ferenc vezérletével) egyesülésével létrejött egy valóban erősnek tekinthető gárda.

A kezdet kezdetén a MÁVAUT-ban olyanok ütötték a labdát, mint Forró, Kiss, Simon, Brendusa, Köves, Mezei, Nagy vagy Bende. Dr. Szepesvári elmondása alapján a Vasúti Főosztály igencsak amatőrként rajtoló együttesében dr. Tóth Lajos, Kövesdi László, Nemeskéri Kis Géza, Sándor Erzsébet, Gellért Márta, dr. Merényi Gyula játszott kulcsszerepet. 1974-től Hopp Béla vezette a szakosztályt, amelyet elvitathatatlan érdemekkel igyekezett az őt megillető méltó helyre emelni.

Az eredmények oldaláról: Forró Mihály, Kiss József, Korpás Ferenc és Attila, Hegedűs József, György Károly, Révész László, Tóth Ferenc, Sziráki László, Gaál Éva, Kissné Tóth Lívia, Bakosné Molnár Gabriella, Tóth Jutka, Homor Katalin, Váli Zsófia a magyar teniszsport ismert, válogatott színvonalú, országos bajnokságokon is komoly szerepet játszó versenyzői közé tartoztak. Csak a kulisszák mögött is járatosabbak tudják, hogy ezek a teniszezők mind a vasutaspályákról indultak el, a vasutas szakosztályban nevelkedtek.

A BVSC más sikeres szakosztályaihoz hasonlóan a teniszezők is elsősorban nevelő tevékenységükkel alapozták meg tekintélyüket és jó hírüket. Az említettek mellett itt ütötte a labdát Csongár Árpád, Fehér Gyöngyi, dr. Milassin Miklós (Micu bácsi), Pupics Péter, a Köves testvérek. A férfi és a női gárda egyaránt szerepelt az I. osztályban.

Hosszú idő után 2020-ban újjászerveződött a BVSC-Zugló tenisz szakosztálya és jelentős beruházások kezdődtek sporttelepeinken. A Szőnyi úton a kézilabdacsarnok mellett a téli szezonra 4 db könnyűszerkezetes sátor épül, amely nyáron lebontható. Míg a nyári idényre további 3 db pálya készül majd el itt. Ezeken kívül a Tatai utcai telephelyen is várják az érdeklődőket pályáink, ahol szintén felújítás várható a következő időszakban.

TE IS SZERETNÉL JÁTSZANI?

Telefonálj időpontért

NYÁRI SALAK - 2023

Hétköznap

Hétköznap Alkalmi 10 alkalmas Szezon bérlet 26 hét/szezon
7:00 - 9:00 2 400 Ft 2 300 Ft 2 200 Ft 57 200 Ft
9:00 - 16:00 1 500 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft 39 000 Ft
16:00 - 22:00 3 000 Ft 2 900 Ft 2 800 Ft 72 800 Ft

Hétvége

Hétvége Alkalmi 10 alkalmas Szezon bérlet 26 hét/szezon
7:00 - 12:00 2 200 Ft 2 100 Ft 2 000 Ft 52 000 Ft
12:00 - 16:00 1 400 Ft 1 300 Ft 1 200 Ft 31 200 Ft
16:00 - 22:00 1 800 Ft 1 700 Ft 1 500 Ft 39 000 Ft

NYÁRI ÁRAK 2023 – CSARNOK

Hétköznap

Hétköznap Alkalmi 10 alkalmas Szezon bérlet 26 hét/szezon
6:00 - 9:00 3 500 Ft 3 200 Ft 3 000 Ft 78 800 Ft
9:00 - 16:00 3 000 Ft 2 900 Ft 2 800 Ft 72 800 Ft
16:00 - 22:00 4 000 Ft 3 900 Ft 3 800 Ft 98 800 Ft

Hétvége

Hétvége Alkalmi 10 alkalmas Szezon bérlet 26 hét/szezon
6:00 - 22:00 3 000 Ft 2 900 Ft 2 800 Ft 72 800 Ft

Elérhetőségeink

Szőnyi úti telephelyünk elérhetőségei

1142 Szőnyi út 2 - Szőnyi úti telephely

Tatai úti telephelyünk elérhetőségei

1143 Budapest, Tatai út 79-85.
Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay